Sehnsucht Az ilyenekre mondják, hogy jó helyen és jókor landoltak. Ha valaki még nem tudná, a német techno metal (nagyon megy ez nekik!) új üdvöskéiről van szó, ráadásul ékes germán nyelven. Amit elsőre végigröhögsz, másodszorra megmosolyogsz, sokadik hallgatás után pedig már egész "normálisnak" tartasz (vagy nem). A zenére íme a recept: vegyél egy nagy adag középtempót, tegyél hozzá egyszerű, de húzós riffeket, keverj bele nagy adag Die Kruppsot, csipet Ministryt - hogy csak a legnyilvánvalóbb hozzávalókat említsem -, mindezen összetevőkből hozz össze 11 jól táncolható slágert, tuti siker (máris jóval drágábban lehet árulni a CD-t és kazettát)! Nem az eredetiség mintapéldányai, ám ennek ellenére akinek szimpatikusak a fent említett zenekarok, be fog jönni az album (nekem tetszik!). A zene energianövelő hatása igazolt (nesze neked Red Bull!) és bulikon is tuti siker lehet. A nagyjából hasonló felépítésű dalok közül az egyedüli kakukktojásnak a Klavier c. lírai nótát találtam, amit gótikusnak szántak Rammsteinék, nekem mégis a végtelen orosz hómezők jutottak eszembe róla, pláne mikor bejön a "mmmmm" kórus. Most sírjak vagy nevessek?! Az X-aktákat hangulata sem maradhat ki, mit az Engel c. tétel füttyögése prezentál. Még érzelmi töltést is sikerült belecsempészni egy nótába (Alter Mann), ez azért már nem pity-puty ebben az elgépiesedett világban! (he-he) Ám mielőtt teljesen eluralkodna rajtunk a szívszaggató fájdalom, a többi szám egy pillanat alatt visszaránt a rideg valóságba, lehet tovább ugrálni, táncolni, nyakizmokat tornáztatni, kinek-kinek ízlése szerint. Az énekes sem ragadt le a szavalásnál, sokszor rezegteti a hangszálait dallam formájában - legalábbis próbálja, mert hangja nem sok van -, leginkább úgy, mintha valami német indulót adna elő. Sajnos fogalmam sincs, hogy miről szólnak a dalok (pedig kíváncsi lennék rá) néhány szóra korlátozódott német nyelvtudásom még csak halvány képet sem tudott felfesteni a tartalomról. Amúgy hatan vannak a csapatban, de nem sikerült rájönnöm, hogy mit csinálhatnak ennyien egy alapvetően szintire épülő zenekarban. Mindenesetre a borítón számtalan formájú és ki tudja milyen rendeltetésű konyhai eszközt aggattak, szurkáltak a fehérre meszelt arcukra, arcukba; pukkasszuk csak szegény mit sem sejtő polgárokat (a'la Marilyn Manson)! Sajnos a kazettaborító sem a tagok nevét nem tartalmazza, sem azt, hogy hol rögzítették a dalokat, pedig bika hangzása van a kazinak! Ha valaki CD-t venne, ne lepődjön meg a 6 különböző borítón, lehet válogatni, hogy kinek a fotójában gyönyörködjünk a fedlapon. A zene 5-6 év múlva nem biztos, hogy ugyanilyen szórakoztató lesz, ma viszont tökéletesen kikapcsol. Kell ennél több?! Fenti sorok már egyszer helyet kaptak az utolsó Cold Showerben, de úgy érzem pár szót hozzá lehet még fűzni, pláne, hogy most már CD-n is hallottam az anyagot. Pl. Hogy a CD borítóban angolul is benne vannak a szövegek, melyek nem is rosszak. Eddig csak egy kölcsön kazit nyúztam és azt hittem, csak azért hiányoznak a dinamikus mélyek, mert mégiscsak egy szalag, de nem. A CD-t fülelve is hiányoltam a gitárokból a nadrágszár-lobogtató dübörgést, ami a Lost Highway-es két Rammstein nótában azért megvan. Itt nincs. Kár. Ja, és nekem sokadik hallgatás után még mindig tetszik.
10
Mutter Hol van, hol nem van, van egyszer egy anya, s annak 11 gyermeke. Nos, kevés anyáról mondható el, hogy amikor megszólal, valósággal letapossa, földbe döngöli azt, aki hallja. Márpedig a Rammstein harmadik sorlemeze, a Mutter kirobbanó, elsöprő dinamikája képes erre. Egyike a manapság létező legjobb hangzású albumoknak. No, de nézzük csak sorjában ezeket a kisdedeket, melyek tán azért vannak tizenegyen, mert az utolsó, elhalt csemete egyenesen a borítót ékíti, nem kis botrányt kavarva ezzel a germán keresztény atyafiak körében, akik a borító azonnali cseréjét követelték - természetesen az után, hogy az album elárasztotta a planéta piacait. A Mein Herz Brennt című nyitó tételt divat ehhez-ahhoz hasonlítani - én csak azért sem teszem. Roppant erőteljes, hangulatában magasztos, lassan málházó, intenzív kezdés. A banda a Links 2 3 4 maxival indított az USA-ban, jó érzékkel eltalálva, hogy mifelénk nem ez lenne az ideális bemutatkozó dal az albumhoz. Tipikusan menetelő, katonás zúzás... Érdemes megnézni a hozzá készült animációs klipet, mely lehet, hogy eleinte az "Egy bogár életét" juttatja eszünkbe, a végére azonban már bizonyosan elfeledünk mindent, ami gyerekeknek való… Legtöbben tán a Sonnét ismerhetik az anyagból, melynek zseniális a klipje. A szép dallamú refrén, a durva reszelés és a női vokál az albumon összehasonlíthatatlanul érzékletesebb, mint koncerten. Nálam nagyon bevált: ha nem jön álom a szememre, egyszerűen csak elszámolok tízig… Az Ich Will-en némi futurisztikus hatás érződik (ami a banda mai koncepcióját tekintve cseppet sem meglepő). Ez is a tipikus 'Stein darabok egyike, monstrózus erejével, rendkívül tömören megfogalmazott szövegével (ld.: Du Hast). Vigyázat! Itt jön az úthenger! A Feuer Frei az első kifejezetten vágtázó, gyors nóta az albumon, telipakolva Flake spéci elektronikus kisüléseivel, ami csak fokozza a hatást s hasznára válik ennek az energiaörvénynek. Headbangerek előre: Bang Bang! A Mutter az album egyik legfényesebben tündöklő pontja - noha ez a legsötétebb, legkegyetlenebb témájú nóta is egyúttal. Lírai indítás vezet egészen a monumentális kibontakozásig, mely fenséges dallammal lep meg bennünket. Felfogható ez afféle "halott gyermek panaszaként", ami lehet elborzasztó, de ha úgy akarom, szólhat akár az abortusz ellen is. Ki-ki értékelje saját meglátása szerint - de bőven elég, ha lazítunk és átengedjük magunkat Anya felemelő-szomorú, dúsan hömpölygő érzelemáradatának A Spieluhr óriási slágernóta lehet. Fogós, fülbemászó melódiája első hallásra belerágja magát az ember fülébe, agyába. A refrénben Richard Kruspe-Bernstein gitáros kislánya jeleskedik, akit már a zenekar koncertvideóján is láthattunk a Tier nóta alatt. Igazi mestermű, a koncerteknek máris egyik kedvence. Én biztosan videót készítenék hozzá a banda (vagy a menedzsment) helyében. Remekbe szabott gyermek! Gyorsulunk ismét, a kényes témák mit sem enyhülnek (Zwitter=hermafrodita). A basszus kicsit hangsúlyosabb szerephez jut, a szám vége pedig kifejezetten döngölős, fejrázós metalba torkollik. Nem mintha a dal maga francia sanzon lenne!… A Rein Raus ismét egy tipikus tétel (az ilyesfajta 'Stein szerzemények egyszerűen "tipikusak"). Menetelős, szuggesztív támadás, dallamos refrénnel spékelve. Talán a Links 2 3 4-hez hasonlatos, de nem nevezném tölteléknótának. Erotikus töltésű dinamizmusának megvan a maga hangulata. Az Adios fura kis klapec. Nekem kissé punkosnak tűnik, talán az irama miatt. A dalt egy hökkenetes, abszolút Flake-ízű billentyűs betét szabja félbe, cseppet sem törve meg ezzel a sodró lendületet. Ez a leggyorsabb nóta, mely a Sonne kislemezre is felkerült. A záró Nebel egy lassú tétel. Nálam sosem jöttek be igazán a fiúk balladái (Klavier, Seemann), de ez nem rossz. Előnyére írható az ismét felbukkanó női vokál és a klasszikus zenei hatás. Békés, higgasztó befejezése az anyagnak. A Mutter egyértelműen jelzi a hatosfogat haladási irányát. Sokszínű, változatos album, dugig remek dallamokkal. Több a pozitív értelemben vett slágernóta, ám ettől még senki se gondolja, hogy a Rammstein valaha is a zenecsatornák kedvence lesz. A srácok ráuntak az állandó zaklatásokra, melyek a politikai nézeteiket feszegették s ezúttal dalban (Links 2 3 4) és külsőségekben (parázsvörös frizura) egyaránt véleményt nyilvánítottak. A német nyelvterület és Amerika rajong értük. Ideje, hogy mifelénk se legyen ciki, ha valakinek tetszik és elismeri. Mert metal ez, a legjavából.
10
Reise Reise Ilyen randát is rég láttam! De végre láthatom! Érdemes hamarjában megszabadulni a redvásnak ható, narancsos borító rémétől és a szemrevaló helyett a belbecsre helyezni a hangsúlyt. (Mert ennél biz' még az elhalt bébi is kellemdúsabb látványt nyújtott…) Till Lindemann és csipet csapata ficnit sem változott - hála nekik. Kristálytisztán megdörrenő hangszerek, mélységes mackódörmögés, leszegett állú teuton menetelés a himnuszok világába. A nyitó nóta egyben a címadó is. Hullámverés, sirályok… aztán beindul a gőzgép: útra kelünk. A lágyan áradó szintiszőnyeg bennem a Mutter (nóta) érzelmes perceit idézi vissza, a lassú tempó szintúgy - de az is érthető, ha valaki a Seemann hangulatát érzi megrezdülni, hisz a szöveg is róla szól… A nóta romantikus harmonikaszóval búcsúzik tőlünk, hogy lélegzetvételnyi szünet nélkül átolvadjon a Mein Teil agyalapot taroló, agresszív folyamába. Erre aztán el lehet menetelni egészen Berlinig… Richard Z. Kruspe-Bernstein és Paul Landers gityósokat szinte látom magam előtt, ahogy konokul, bábuként tapossák maguk alatt a színpadot, miközben a húrokat nyűvik. (Nem ezt választottam volna első klipes nótának.) A Dalai Lama egy érdekes darab. Érdekes a cím, valamint a téma is, melyet a leghosszabban engednek kibontakozni ezen az albumon. Kicsit kígyóbűvölő-misztikus, kicsit elszállós, viszont zsigerből zakatol. A Keine Lust szügyig a földbe döngöl, akárha egy (felettébb melódia-érzékeny) légkalapács alá kerülnél. Szegény Till ennek ellenére szörnyen vacog, de hát mit csináljak vele, ha egyszer olyan messzi van?… A puritánul, akusztikusan induló Los olyan, mint egy orvul tekergő, nesztelenül cserkésző vipera. Várjuk a robbanékony kibontakozást, ami csak nem akar megérkezni… Lehet, hogy a fiúk titkon a Tito és Tarantula babérjaira áhítoznak és a következő Alkonyattól pirkadatig opusz betétdalát próbálják körbejárni? (Vin Diesel után szabadon…) Amerika csodálatos, mint azt a harsogó transzparensekből, reklámokból megtudjuk. Fehér Ház, Miki egér, Coca-Cola, néha egy kis háború, és egyenest Afrikából átruccanó Télapó is van ám arrafelé! Mivel azonban nem az anyanyelvemen dalolok, ez nem egy szerelmes dal… Aki nem érti, azonnal hallgassa meg ezt a gyermekkórussal támogatott darabot, melyet azonnal a dinamikus Moskau követ, telitűzdelve orosz szövegekkel. Moszkva: pionyéri tam idút… És persze harmonika is dukál a csillogó szemmel éneklő úttörő fiúcska mellé, mint hangulati elem. Szenzációs!!! A Morgenstern visszatérés a szikes, szikár "hazai" tájra. A legszárazabb pezsgő sem képes jobban a szájpadláshoz ragasztani a nyelvet, mint ezek a jeges, rideg riffek. Aztán Till a könnyeiből épít házat, melynek ugyan se ajtaja, se ablaka, örökös sötétség honol odabent, de azért nagyon jó lesz ott bent, várjuk csak ki. A munka verejtéke, az ínpattintó erőfeszítés izzadtságcseppjei szinte lecsorognak a korongról. Ahogy a fickók lelkivilágát ismerem, ez valami erősen korhatáros Kőmíves Kelemen sztori… Az andalító Ohne Dich hallatán nem először éled fel bennem a sanda: Till énektanárhoz jár. Vagy nem ő énekel. Vagy felhagyott a bagózással. Netán talált egy olyan hangszálat a torkában, melyet eddig méltatlanul mellőzött. Gyönyörű, "echte" szerelmes nóta. Lehet is, elvégre az anyanyelvén énekli… (Óda a befalazott kedveshez, haha…) S mi marad a végére? Cseppnyi francia varázs… Persze ne várjuk, hogy Till vad zsötemezésben fordul ki önmagából. Az Amour percei egyszerre játékosak és komolyak, romantikusak és sötétek. A szerelem vadállat. A Rammstein Airlines kínálta Utazás során számtalan helyen megfordulunk, jószerivel körbebarangoljuk a planétát. Hangulatok, nyelvek zsivajognak köröttünk szüntelen. Fázunk a hóban, izzadunk a hőségben, nevetünk a gúny és irónia által előírt helyeken, álmélkodunk a világ őrült, sokszínű kavalkádján. Legyenek akár a narkós Hófehérke szorgosan bányászó törpéi, akár médiasztárolt bankrablók, akár ágyékkötőben, négykézláb mászkáló, pórázon vezetett, szájkosaras korcsok, ezek a fickók nem tudnak hibázni.
10
Rosenrot
A Lindemann & Co. nem gatyázik. A srácok úgy döntöttek, nem kotlanak tovább azokon a dalokon, amelyek a nem is oly rég megjelent Reise, Reise album után raktáron maradtak. Ugyan minek várjanak? Csupán azért, hogy a rajongók golyvás szemmel, nyálcsorgatva kaparjanak valami újdonság után? Elöljáróban: a Rosenrot némileg eltérő világot képvisel hangulataiban - noha ízig-vérig, száz százalékosan Rammstein az egész cucc. Kreatív, változatos, ironikus, beteges és jópofa. Amit hallunk, gyakorta melankolikus, révedező, érzelmes, leszedált - már ami a megszokott anyagaikkal való összehasonlítást illeti.
A nyitó Benzinnel sokan találkozhattak klip formában bizonyos csatornákon, vagy épp a neten. Nem kifejezetten slágeres nóta, fülbemászónak semmiképp sem nevezhető. Mégis bejön. Tán a bizarr, fekete humorral átitatott képsorok hatására. Eszement piromán szenvedély árad e kedves tűzoltók minden sorából. Tudja fene, nem biztos, hogy örülnék, ha ők jönnének kimenteni egy lángoló házból… Az erőszakos, karizmatikus Mann Gegen Mann olyan, akár egy harcba szólító induló. A címadó szerzemény aztán meghozza a nagyobb melódiahömpölyöket. Betonkemény, mégis andalító. Képtelenség nyugton ülve hallgatni, vad bólogatásra készteti az arra fogékonyakat. Till igazán korrekt módon rágyakorolt a dallamok tolmácsolására az évek folyamán. Manapság gond nélkül mélyénekli a kellemes témákat.
Mélázó, ráérős tempó, ám kíméletlen, jéghideg húrtépés jellemzi a Springet (ami nem az angol tavasz szót jelenti ez esetben). A Wo Bist Du sem egy izzadva rohanó tétel. Dallama megkapó, bársonyosan ringató, a szöveg pedig szerelmi témát boncolgat, a tipikus "ich liebe dich, ich liebe dich nicht" bonyolultságú megfogalmazásban. (Ennél persze a nóta sokkal többet nyújt…) A Stirb Nicht Vor Mir című duett folytatja a visszafogott áramlatot. Költői megfogalmazások, érzelemdús előadásmód, részint németül, részint angolul (Sharleen Spiteri dalol duettet a Texas zenekarból). Aztán váltunk: ránk ront a Zerstören ultramonoton robaja, ellilultan visító gitárjajgatása, amitől garantáltan felélednek még az aluszékonyabb rajongók is. A Benzinben taroló úthenger ismét áthajt rajtunk néhányszor. Alaposan, oda-vissza, míg bele nem lapulunk a talajba. Na, a Hilf Mir elég megborult, beteges ügy. Meglepődik ezen bárki is? Kemények vagyunk, akár a mamutszar, de az óvatos duhaj módon. Lángba borítunk, hamuvá emésztünk mindent magunk körül, miközben azért szenvedünk egy kicsit a deformált, torz lelkünk miatt. Olyasmi ima és kesergés ez, mint a Mutter. Kínlódás és perverz szenvedély emésztő elegye. A steril, kegyetlen hangulatot oldja a Te Quiero Puta, amivel nem lehet mást kezdeni, mint röhögni, röhögni és egyre csak röhögni. A Zorro-Desperado hangulatú cöccenet maga a színtiszta fémbe ágyazott kaland-vígjáték. Esküszöm, csak Banderas hiányzik! A fiúk lassan a világ összes nyelvén énekelnek már, talán az urdu és az eszperantó maradt ki… Más más más por favor! Egyszerűen hihetetlen, amit művelnek. Kegyelem! (Egy efféle nótát nagy bűn lett volna a raktárban munnyasztani…) Lehiggadhatunk a Feuer & Wasser percei alatt. A nóta a hosszasan kivárós, későn belóduló fajta - de amikor végre bedörren, csak győzzünk lélegzethez jutni a terhe alatt. Ólomsúlyú szépség. Az albumot záró Ein Lied a lehető legszolidabb dal, ami ezektől a fickóktól kitelhet és a benne megfogalmazott "wir sind für die Musik geboren" felfogható akár A Zenész leegyszerűsített hitvallásaként is. A Rammstein piszokul érti a fikcsit. Náluk egyetlen album sem B-kategóriás tölteléknóták halmaza. Ez sem az. Magas szintű profizmus, igényesség és megbízhatóság a védjegye mindannak, amit nyújtanak. Erre csak kevesen képesek. Ennél jobban nem szerethetem őket. Szívbéli képtelenség |